ÉSZAK-BÁCSKAI HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG
(A napfény és az ízletes gyümölcs hazája)

       Az Észak- Bácskai Homokháti Kistérséget 2000-ben alapította öt település: Hajdújárás, Királyhalom, Kispiac, Ludas és Nosza. Később csatlakozott hozzánk a szomszédos Horgos is.

       Ez egy regionális együttműködési formája településeinknek, amely azzal a céllal köttetett, hogy a nagyjából megegyező kultúrával és gazdasági adottságokkal rendelkező falvaink egységesen összefogva mutathassák be értékeiket a nagyvilágnak. Emellett infrastrukturális és gazdaságfejlesztési érdekérvényesítésben is hatékonyabbak tudunk lenni.
       Kifejezetten büszkék vagyunk, hogy az egykori Jugoszláviában – közösségünk hagyományos európai értékrend melletti elkötelezettségének köszönhetően – abban az időben is tudták az itt élő emberek, hogy számunkra az egyetlen járható út a fejlett Európa felé vezet. E cél tükrében hoztuk létre országunk első kistérségét.
       A sorsnak és eleink bölcsességének köszönhetjük településeink nem mindennapi környezetét. Gondoljunk csak az Árpád-kori Horgas halászfalu templomromjára, vagy a Ludasi-tóra a maga ökoszisztémájával és életet adó gazdagságával, illetve az 1857-ben telepített Szelevényi-erdőre mai élővilágával és a térség kiapadhatatlan legendáival, amelyek mindig hangulatossá teszik e vidéket.
       E kistérségben számos művelődési és hagyományőrző egyesület fejti ki áldásos tevékenységét, őrizve és gyarapítva a magyar kultúra értékeit. Mivel a múlt mellett a jelent is fontosnak tartjuk, ezért képzőművészeti és környezetvédelmi csoportok is működnek, amelyek napjaink értékeit hivatottak megóvni.
       Falvainkban minden esztendőben megrendezésre kerülnek a nagyszámú látogatót idevonzó helyi jellegű ünnepségek, amelyek évről évre változatos programot kínálnak.
       Az eddig említettek mellett szeretnénk a közfigyelmet a páratlan természeti adottságokban, az ökoturizmusban és faluturizmusban rejlő lehetőségekre irányítani.
       Vidékünk talán egyedi termőtalajának, mikroklímájának és nem utolsósorban a fáradhatatlanul dolgozó embereknek köszönhetően az itt termelt, méltán híres gyümölcsök, zöldségfélék, valamint az itt nevelt háziállatokból nyert húsipari készítmények nemcsak belföldön váltak elismertté és keresetté.
       A többezer hektárnyi területen termelt gyümölcs egy része a gazdák jó szorgalmának köszönhetően a pálinkafőző kazánokban nemesül át életelixírnek számító, kiváló minőségű pálinkává.
       Az errefelé élő emberek különösen szeretnek jókat enni, inni, és mulatni – ennek köszönhetően rendkívüli gondossággal, odafigyeléssel készítik ételeiket, aláágyazva a borvidékünkön termelt, helyi fajtákból készült, kiváló minőségű boroknak, ezáltal felejthetetlen gasztronómiai élményt nyújtva az idelátogatóknak.

Isten kegyelméből szeretettel őriztük meg értékeinket, amelyeket szívesen osztunk meg vendégeinkkel is.


Tisztelettel a Kistérség alapítói

Ma Bernát, Felícia névnapja van.
Gratulálunk!

Képek a galériából


A képek megtekinthetőek a galéria link alatt



 

© Copyright ÉSZAK-BÁCSKAI HOMOKHÁTI KISTÉRSÉG. All Rights Reserved.
Best view with: Recommended resolution: 1024 x 768 pixels, Browser: Mozzila Firefox 3
Designed By : Krekuska Róbert ; CSS, XHTML Ready